AZ AFRIKAI FEHÉRHASÚ TÖRPESÜN BESZERZÉSE
Először mindenképpen győződjünk meg arról, hogy jó helyről származik-e az állat, ha lehetséges, akkor menjünk el és nézzük meg személyesen is az állatokat, hogy milyen állapotban vannak, rendesen tápláltak-e és higiénikus körülmények között vannak-e tartva. Nagyon sok múlik azon, hogy jó tenyésztőtől vesszük az állatot, éppen ezért ne a pénz legyen az, ami meghatározza azt, hogy hol vesszük az állatot.
Az az ideális, ha egy fiatal állatot veszünk, hiszen amellett, hogy így szemtanúi lehetünk annak, ahogy felcseperedik, könnyebben is szokik hozzánk és mi hozzá, könnyebb lesz barátságossá tenni. A legalsó határ a süni vásárlásánál a 6 hetes kor, ennél fiatalabbat semmiképpen se vásároljunk, de felelősségteljes tenyésztő egyébként sem adna fiatalabb állatot a vásárlójának. Felnőtt süni vásárlásánál mindenképpen érdeklődjünk afelől, hogy mennyi idős az állat, és győződjünk meg róla, hogy elég barátságos-e a süni, ugyanis náluk már kicsivel több odafigyelést igényel a kézhez szoktatás folyamata.
Ha kinéztünk magunknak egy sünit, akkor lehetőleg vegyük kézbe, nézzük meg, hogy milyen a személyisége, rendesen táplált-e, ne legyen se elhízott, se túl sovány és legyen szép, egészséges kisugárzása, kerek szemekkel. Ellenőrizzük, hogy nincs-e rajta sérülés, nem váladékozik-e a szeme, stabilan tud-e járni és a tüskéit is nézzük át, hogy rendben vannak-e, nincsenek e hiányos részek a testén (a homlokán található elválasztót leszámítva, amely minden afrikai fehérhasú törpesünnél jelen van).
Az az optimális, ha egyszerre csak egy sündisznót tartunk, hiszen ő így is teljesen jól érzi magát, nem lesz magányos, és így nem fog veszekedni a társaival sem a játékokon, sem az ételen. Hogy a neme milyen, az a tartás szempontjából nem lényeges, viselkedésük szinte egyforma, mindketten remek házi kedvencek lehetnek.
Ha több sünit szeretnénk egyszerre, akkor inkább két lányt válasszunk, mert ők remekül elboldogulnak együtt és összebarátkoznak. Hímet nősténnyel csak akkor rakjunk össze, ha szeretnénk őket pároztatni és vállaljuk az ezzel járó munkát, kockázatokat és tisztában vagyunk a folyamatokkal. Hímet hímmel kifejezetten tilos együtt tartani, nagyon komoly sérüléseket tudnak egymásnak okozni azzal, hogy a területüket és eledelüket védik.